Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
„Amit tehát Isten egybekötött ember el ne válassza”

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Idén a változékonyabb időjárás miatt a szokásosnál néhány kilométerrel kevesebbet eveztünk, de azért mozgalmas volt a hetünk. A felkért túravezető véleménye szerint a gimnazistáink nagyon fegyelmezettek, ügyesek és érdeklődőek voltak.

Köszönöm két kollégám – Baukóné Baksai Edit és Kolozsi Tamás – munkáját!

A sportversenyek végeredményei:

Strandröplabda:

1. helyezett csapat: Fekete Annamária, Ádám Béla, Mihálka Bence

2. Zleovszki Petra, Rácz Róbert, Aracsi Szabolcs

3. Oros Petra, Korcsok Anna, Boczonádi László

Kajakverseny:

Lányok:

1. helyezett: Bencsik Anita

2. Fekete Annamária

            3. Márta Fruzsina

Fiúk:

            1. helyezett: Mészáros Richárd

             2. Aracsi Szabolcs

             3. Tremmel István

A fiúk döntőjét kétszer kellet megrendezni, mert olyan szoros volt az első befutó, hogy a „célfotó” nem tudott dönteni.

                                                                                                                                      

                                                                                                                                          Hidasi László

Copyright © 2018 PSG Rights Reserved.