Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Ján 8,36

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

DSC 1766

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanulói a Mezőberényi I. kerületi evangélikus gyülekezet fiataljaival kiegészülve három napon át (október 8-11.) önkéntes szociális programban vehettek részt a 72 óra kompromisszum nélkül program keretein belül.

Hála Istennek idén én is velük tarthattam. Az alábbiakban olvashatjuk két résztvevő fiatal beszámolóját a saját szemszögükből. Számomra sokat jelent az aktivitás, ha teszünk valamit másokért, a tágabb közösségért, ahol élünk. Az Isten közelségét is könnyebb így megélnem, mert ott van Ő a kisgyerekek mosolyában, akikkel játszottunk, az idősekben, akiket megörvendeztettünk, azokban a fogyatékossággal élő felnőttekben, akikkel együtt énekeltünk és kézműveskedtünk. Ott van Isten a teremtett világban is, amelyért igyekeztünk tenni valamit. Csodálatos volt ez a pár nap, és mi is egy kis közösséggé kovácsolódtunk közben. 

Sági Adél (9/AJTP): „Hogyan töltöttük a 72 órát? Hangulatosan, barátságosan, elgondolkodtatóan és Isten közelségében tölthettem a múlt hétvégét új és már meglévő barátaimmal, azokkal az emberekkel, akik kedvesek nekem. A kollégiumban az egyik szobatársam megkérdezte, hogy megérte-e az egész hétvégét odaszánni. Én azt válaszoltam, igen megérte, mert ha valamit adsz, akkor azt örömmel teszed, ezáltal te is kapsz valamit. Én sok mindent kaptam a hétvégén, például azoktól a fogyatékossággal vagy értelmi gondokkal küzdő emberektől, akikkel zenéltünk, hajtogattunk és beszélgettünk szombaton. Vagy amikor az idősek otthonába megérkeztünk és az öregek arcára mosolyt tudtunk csalni. Amikor játszhattunk a gyerekekkel, szemetet szedtünk, rendet tehettük a parókia udvarán. A 72 óra szerintem erről is szól, hogy a jó cselekedeteinkkel magunknak és másoknak is örömöt szerezzünk.”

Kovács Kata (11.C): „Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából a Mezőberényi Vöröskereszt Alapszervezet 2015. október 9-én „Zsíros kenyér lila hagymával és egy pohár meleg tea” címmel szervezett rendezvényt immár 4. alkalommal a Városi Piaccsarnokban. A látogatók ingyenes vérnyomás- és vércukormérésen vehettek részt, valamint lehetőség nyílt használtruha válogatására. A programot összekapcsoltuk a 72 óra kompromisszum nélkül szociális akcióval, s így ennek keretében a gyermekek játékos, kreatív feladatokat próbálhattak ki, ahol minden lelkes vendégnek csokoládéval kedveskedtünk, és a kis csemeték bártan szórakozhattak a fiatalok önkéntes csapatával is.”

Seben Glória

Iskolalelkész

Copyright © 2018 PSG Rights Reserved.