Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Csokit megtalálták. Hamarosan újabb meglepetéssel kedveskedünk nektek. :D

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

DSC05177DSC05178

Hagyományteremtő szándékkal, idén első alkalommal került megrendezésre az általános iskolai elsős osztályok karácsonyi vására. A rendezvényt Seben Glória iskolalelkész ünnepi gondolatai nyitották meg, ezután került sor az 1. b osztály német nyelvű kis dalos műsorára. A gimnázium 9. kny/1 csoportjának tanulói egy kedves műsorral és mézeskaláccsal lepték meg a kis nebulókat. Kósáné Barna Magdolna tanító néni köszöntötte a vendégeket és ezzel kezdetét vette a karácsonyi vásár, amelyen a szorgos gyermek és szülői kezek által készített karácsonyi portékákat lehetett jelképes áron megvásárolni. A bevétellel az Erős Vár Alapítványon keresztül hátrányos helyzetű diákok tanulását kívánjuk támogatni.

DSC05172 DSC05169

Karácsonyi zenével, punccsal, tortával és sok finom süteménnyel kellemes ünnepi hangulatot teremtettünk a kollégium aulájában. Köszönjük vendégeinknek jótékony hozzájárulásukat! Külön köszönetet mondunk Karin Schwedes német nyelvű lektor kolléganőnknek a vásár előkészületeiben való tevékeny munkájáért. Ezen kívül hálánkat fejezzük ki a támogatói felajánlásokért! Békés, áldott Ünnepeket kívánunk!

DSC05174DSC05175

Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett.

Mózes 1, 11

  Az általános iskola kisdiákjai és tanítói elültették azt a két kis fát, amely majd remélhetőleg néhány év múlva termést hoz és árnyékot ad az arra járók számára. Bízunk benne és reménységünk, hogy ahogyan ezek a kis fák gyökeret eresztenek, növekednek; velük együtt az általános iskola mostani kisdiákjai, mint első fiókák az évek során megerősödnek és boldogan repülhetnek ki a „fészkükből”.

  A faültetésre november utolsó napján került sor. Szelekovszki László, volt környezetvédelmi főtanácsos, környezetvédő volt segítségünkre, amelyet ezúton is köszönünk! Laci bácsi egy tölgyfát, egy szilfát és két cserjét hozott iskolánk számára. A gyerekekkel együtt készítették el a fák helyét, - az általános iskola épülete előtt- sem a sár, sem a hideg nem szegte kedvét a gyermekeknek. A fákat emlékfának is szánjuk, az általános iskola létrejöttének szeretnénk ezzel emléket állítani.

  Gondos kis kertészekként szeretnénk óvni, gondozni a fa-és cserje csemetéinket !

Tanító nénik

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van,

de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.      (1Sámuel 16:7)

Egy jó hangulatú szombat délelőtt

SAM 2628

A két elsős osztály tanulói október 15-én - a szombat ellenére – vidám gyermekzsivajjal töltötték meg a mi kis iskolánk épületét. Erre a munkanapra néhány vendég közreműködésével egy könnyed, vidám délelőtti programot szerveztünk a gyerekeknek.

SAM 2629

Ez az alkalom lehetőséget teremtett arra, hogy az előkészítő, hathetes időszakot lezárjuk. Az eltelt másfél hónap szükséges volt egymás kölcsönös megismeréséhez és ahhoz, hogy a kicsiket bevezessük az iskolai élet titkaiba, kialakuljon a biztonságérzetük. A gyerekek otthonosan mozognak már az iskola épületeiben, megszokták a körülöttük lévő új személyeket, megismerkedtek a mindennapjaikhoz nélkülözhetetlen iskolai napirenddel, szabályokkal. A gyermeki kíváncsiságtól, tudásvágytól hajtva feladattudatuk megerősödött. A sokrétű, játékos fejlesztő feladatok előkészítették őket arra, hogy a betűk, számok izgalmas világába belépjenek. Természetesen ez az időszak nagyon tanulságos nekünk, tanító néniknek is. A gyermekek és képességeik megismerése, feltárása a további munkánk alapja.

SAM 2637

Visszakanyarodva a nap eseményeihez, a megérkezés után áhítattal kezdtük a napot. A fent idézett igét magyarázta Glóri néni a gyerekeknek. Párhuzamot vont Dávid isteni elhívása és a gyerekek „kiválasztottsága” között. A tízórai elfogyasztása után öt helyszínen kézműves foglalkozásba lehetett bekapcsolódni. A látogatóba érkezett óvó néniknél – teljesen aktuális napjainkban – színes, mókás kis esernyőt lehetett készíteni. Nem maradhatott el az őszi gyümölcsök megjelenítése sem. Ügyesen hurkolták a hurkapálcikák közé „Pók apó hálóját”. Evangélikus iskolához méltó módon mozaikkép formájában elkészült a Luther-rózsa is, ami azóta iskolánkat díszíti. Az ügyes kezek nyomán elkészült szép munkák szemet, lelket gyönyörködtettek. A nap egy jókedvű, lelkes énekléssel zárult. Gyermekdalok, keresztény dallamok csendültek fel. Szőcs Bogi édesapja gitárkísérettel színesítette a produkciót.

SAM 2653

Egy nagyon jó hangulatú, családias, meghitt légkörben eltöltött délelőttöt zárhattunk. Köszönjük vendégeinknek a megtisztelő jelenlétet és közreműködést. Hisszük minden jelenlévő lelki épülésére szolgált az alkalom.

SAM 2658

Tanító nénik

,,A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik."

Kodály Zoltán

zene1

   Október elseje a zene világnapja, ebből az alkalomból országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeznek.

A zene világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-jén.

A zene az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette. Életünket átszövi a zene, a bölcsőtől a sírig. Legtöbbünket jó kedvre derít, megnyugtat, meghat, alkotásra ösztönöz, s ahogy Kodály Zoltán is leírta, fejleszti a közösségi érzést.
Ezért is fontos, hogy a Zene világnapján akár aktívan, akár passzívan leszünk részesei, élvezői ennek az isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikálnak, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal.

zene2zene3

Iskolánk „legapróbbjai” is nagy-nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal hallgatták meg vendégeink előadását szeptember 30-án. Halász Valéria tanárnő vezetésével - és aktív részt vételével - intézményünk tanulója Frey Panna és Valika másik kedves tanítványa, Mikula Fanni fuvolajátékukon keresztül mutatták meg magas szintű zenei tudásukat. Elhangzottak világi és egyházi dalok is, amik közül többet felismertek a gyerekek, hiszen az egyházaknál eltöltött alkalmak során már számos énekkel megismerkedhettek elsős tanulóink.

A koncert közben szívet melengető volt azt látni, ahogy mosolyt csalt a gyerekek arcára egy-egy ismerős dallam, és máris keresgetni kezdik hozzá gondolataikban a szöveget.

zene4zene5

Úgy gondoljuk, az ilyen, és ehhez hasonló lehetőségek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy az egyszeri élményt további alkalmak követhessék, s ezáltal a zene szeretete beépülhessen a gyermekek természetes igényei közé.

Kodály Zoltán gondolataira visszatérve, ahhoz, hogy valóban közösségi élmény legyen a zenehallgatás, létfontosságú az élő zene. Fülhallgatókba „bebújva” nehéz egymással megosztani az örömünk.

Köszönjük az élményt!              

                                                                                                                                  Tanító nénik

állatokvnállatokvnállatokvn

Nálatok laknak-e állatok?

20161005 151420

Igen felelhetjük a versből idézett kérdésére. Az általános iskolában ugyanis október 5-én ha csak egy rövid ideig is, de valóban „laktak” állatok. Ezen a délutánon rendeztük meg Állatok Világnapját, amely minden évben október 4-én Assisi Szent Ferenc halálának évfordulójához kapcsolódik. Ez a nap egyben tisztelgés Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Ezért is lett ő az állatok védőszentje.

Emellett ez a jeles nap ad alkalmat arra is, hogy felhívjuk a gyermekek figyelmét a felelős állattartás fontosságára, a veszélyeztetett állatfajokra és arra, hogy sajnos az állatfajok kihalásáért az ember környezetszennyező tevékenysége is felelős. A bolygónkat úgy kell használnunk, hogy Isten valamennyi teremtménye egymás mellett egymást tisztelve tudjon élni és létezni.

20161005 150530

   A gyerekek nagy izgalommal készültek erre az eseményre. Büszkén mutatták be házi kedvenceiket, szülői vagy nagyszülői segítséggel. Vendégünk volt Ágota a teknős, aki megkóstolta a kollégiumi udvar zöldjét-ízlett neki. A kiscicákat a gazdik nem merték szabadon engedni - inkább kézről-kézre jártak-mivel a kutyusok is képviseltették magukat, pedig nem voltak harapósak. Mangó a hörcsög is népszerű volt a gyerekek körében. A nyuszik közül Janka nyugodtan szemlélődött gazdája ölében, de az egyik kis nyuszit bizony a szomszéd kertjéből kellett visszahozni. Az állatok simogatása, kényeztetése mellett játékos feladatokat is megoldhattak a gyerekek: volt állathang felismerés, puzzle, totó, a játékok során kiderült, hogy jól ismerik az állatokat, de új ismereteket is szerezhettek róluk.

20161005 151122

      Vendégünk volt a délután folyamán Dr. Kreisz Ágnes állatorvos, aki beszélt a hobbi állattartás legfontosabb szabályairól, majd a jelenlévők kérdéseket tehettek fel a doktornőnek.

     Gyönyörű napsütésben jó hangulatban töltöttük el a délutánt!

Hisszük és bízunk benne, hogy a gyerekek a jövőben is felelősen, tisztelettel és szeretettel

fordulnak nemcsak a saját, hanem valamennyi állat iránt.

                                                                  

                                                                                      Tanító nénik

 

További képek IDE kattintva tekinthetők meg.

gilice2

- Ott az anyukám, mehetek?
Tanító néni: - Gyere, ülj le, búcsúzzunk el egymástól, aztán mehettek.
- Én nagyon jól éreztem magam!
- Én is!
- Én is!
Tanító néni: - Tegye fel a kezét, aki jól érezte magát!
- Nekem száz százalék jó volt!
- Nekem egymillió százalék!
Tanító néni: - Tegye fel a kezét, akinek egymillió százalék jó volt!

 

gilice1Lili (súgva): - Remélem, anyu még soká jön.
- Itt akarsz aludni?
Lili: - Nem! De még ölelgetni akarom az óvó nénit. A tanító nénit.
- Melyiket?
Lili: - Azt a színes szoknyásat!

 

epületA védőfólia még le se került a táblákról, a padok máris megtelnek az 1/A és 1/B osztályok termeiben. De nem kis diákjaink foglalják el helyeiket, hanem szüleik ülnek az apró székeken, hiszen péntek délután öt óra van, kezdődik az év első szülői értekezlete. Elsőseink az „A” épületet vehetik birtokba, itt alakítottak ki számukra osztálytermeket, csoportfoglalkozásra alkalmas termeket, vizesblokkot és a tanító néniknek egy kis tanárit.

 

szönyegAz osztálytermekben látható szőnyegek a reggeli beszélgetés helyszínei: itt mindenki elmondhatja, mi történt vele az előző nap óta, ettől az egész napos munka nyugodtabbá válik. Hiszen néhány óra leforgása alatt is ezer meg egy dolog történhet velük, bár mind a 49 kisdiák napközis lesz, számukra egy nap nyolctól négyig fog tartani. Ennek a napirendnek az az előnye, hogy jól lehet váltani a tanulással töltött és a pihenésre szánt órákat, illetve a leckét is az iskolában készíthetik el. Ha valaki lebetegszik, a napköziben tudják felzárkóztatni, vagy otthon tanulópárokat, tanulócsoportokat is kialakíthatnak.

betü

A szülőket iskolánk igazgatónője Dr. Rückné Mező Györgyi köszönti. Az intézmény összes dolgozója nevében megköszöni a belénk vetett bizalmat, hiszen két első osztályt tudunk idén indítani: az általános tantervű angol nyelvi előkészítő „A” osztályt 24 fővel és a német nyelvoktató nemzetiségi „B” osztályt 25 fővel. Külön kiemeli, hogy várjuk a pozitív és negatív visszajelzéseket is, hiszen minden kezdésben vannak zökkenők. Végezetül estébe nyúló beszélgetést kíván, persze csak azoknak, akiknek van kedvük hozzá.

Bata Emília

Copyright © 2017 PSG Rights Reserved.