Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Szemeim az úrra néznek szüntelen, fordulj felém és könyörülj Uram!

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Mi is a mi Mount Everestünk?  

 
              Manapság titkos álmaink azok, amelyek vezérelnek minket, segítenek kit
űzött céljaink apró lépésekben való elérésében és mondhatni boldogabbá, élményekben gazdagabbá teszik életünket. Ennek listájának tartalma persze a legáltalánosabbtól kezdve az egészen extrémig terjedhet, mint például a Mount Everest csúcsának elérése, találkozni kedvenc énekesünkkel, megnyerni a kémia versenyt vagy akár szerezni egy ötöst töriből, a jobb átlagért. A lényeg mind mögött ott rejtőzik, vagyis az, hogy valamiképp fennmaradjunk a köztudatban, az általunk választott közösségben, a széles vagy éppen a szűk családi körben. Mindenképp valami maradandót és minden eddiginél pompásabbat, jobbat akarunk létre hozni mi magunk, saját önerőnkből rengeteg energiát és időt belefektetve. Nem számít, mennyire nehéz is e kitűzött cél megvalósítása, mennyi munkát és időt emészt fel és mennyi minden más, olykor fontosabb dolog lemondásával jár. A cél, csakis a hőn áhított cél, az, ami mindig ott áll szemünk, tekintetünk előtt és várja beteljesülését. Valami hasonló érzés az, ami körül vesz minket, PSG-s diákokat a Sándor-bál előkészületeikor. Az iskolánk sok éves hagyományira visszatekintő Sándor-bál nem más, mint egy magasba nyúló, elérhetetlennek tűnő, hatalmas hegy, melynek megtétele minden évben a 12. évfolyam tanulóira és azok osztályfőnökeire hárul. A feladat pedig, a hegycsúcs elérése. Egy maradandó, örök élményt szerezni magunknak és másoknak. Egyszerűnek hangzik, de a valóságban nem az.

A Sándor-bál egy mérföldkő azok számára, akik a PSG-be járnak. E nélkül nem éreznénk magunkat valódi diáknak. Mi, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról, Petőfi Sándorról elnevezett iskolánk valódi tagjai akarunk lenni. A költőről elnevezett bálon akarunk még, így az érettségi előtt egy utolsót, egy igazán szenzációsat felmutatni. A bál előadásának, amely a színdarabból és a keringős táncból áll, a OPSKK (Orlai Petrics Soma kulturális Központ) kerül megrendezésre minden évben.A több hónapig tartó előkészületek, próbák, munkálatok és a munkálatok előzményei megterhelik mindazok életét, akik épp részt vesznek benne, de a végeredmény csodás, valahogy azt lehet mondani az előadás után, akik mindezt véghezvitték a csoda egy apró, icike-picike darabjával ismerkednek meg, tapasztalják meg. Ahhoz, hogy azonban sikeres és magával ragadó legyen a végső eredmény, mindenképp egy jól működő, szerves közösségre van szükség, ami nélkül az egész egy üres lufi lenne, ami levegő híján nem képes a magasba, az egekbe, a végtelenbe szállni.

              A munkálatok már augusztus végén elkezdődnek, amikor is a 12. évfolyam osztályfőnökei összeülnek és megbeszélik, mit, mikor adnak majd elő a diákok. A darab kiválasztása is precíz munkálatokat igényel az osztályfőnökök részéről, mivel a döntés meghozatalát befolyásolja az is, hogy mik voltak az előző évek színdarabjainak témái, mottói, poénjai, vagyis újra előbukkan az eredetiségre való törekvések. A 2015-ös Sándor-bál mottója az ”Egy mindenkiért, mindenki egyért” volt. A korábbi évek felhozatala: Kaviár és lencse, Hotel mentol és még sorolhatnánk a sok-sok emléket.

Az igazi munka azonban szeptembertől kezdődik. A tanév első napján a már jól megszokott (be)csengő után a 12-es osztályok termeiben elhangzik tanáraink figyelmeztető szavai. Készüljünk fel erre az évre, mert nemcsak az érettségihez léptünk egyet közelebb, de hónapok múlva a Sándor-bál is megrendezésre kerül, amely hosszú munkafolyamatokat igényel, azok aktív és passzív szereplőitől. A tanév első olvasmánya az évfolyam számára a színdarab szövege, ami alapján felkészülhetünk, ki mi szeretne lenni, mennyi szöveget akar elvállalni a színdarabban, majd későbbi hetek folyamán az is világossá válik számunkra mikor és hol lesznek a válogatások a táncra, illetve a színdarabra. A Sándor-bál lényegében lehetőséget ad minden 12. évfolyamos tanuló számára, hogy valamilyen formában megmutassa tehetségét. Legyen az tánc, színjátszás, szervezés, hangkeverés, fénytechnika kezelése, festés-rajzolás, szavalás vagy zene.

              Első a casting, ahol ismét az osztályfőnökök, mint zsűri, kiválasztják a keringő és a színdarab szereplőit. Ez általában egy délutánt felöltő kis program, ami azok számára meghatározó, akik táncolni szeretnének, színészi hajlamaikat kiélni. Az első próba, amin, ha túljutnak a „kiválasztottak” rettentő boldogság vehető észre, de ekkor még nem is sejtik mekkora felelősséget vettek a vállukra. Azok akik, nem jutottak át ezen a rostán, bár csüggednek, de tudják, nemcsak keringősként vagy a színdarab szereplőjeként járulhatnak hozzá az előadás sikeréhez.

A későbbiek folyamán mindenki hozzálát a feladatához, vagyis mind szellemileg, mind fizikailag felkészülünk a próbákra, amelyek a tanítások után nem sokkal veszik kezdetüket és gyakran a hideg őszi és téli estékbe fejeződnek be. Az első próbák után az tapasztalható, hogy menni fog, csak idő kérdése, majd ahogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos várva várt naphoz a feszültség is ugyanúgy fokozódik. Előjönnek azok a problémák, amelyek egy általános fellépéssel járnak: mi legyen azokkal, akik nem járnak rendszeresen próbákra, mivel egészítsük, ki vagy mit hagyunk ki. A legkritikusabb időszak az előadást megelőző hét és maga a „nagy” hét. A (tanárok és diákok közötti) feszültség szinte már kézzel fogható, apró kis gondok, részletek okozzák a felháborodást, a vitát.

              Közben nemcsak az előadás a legfontosabb, a háttérben is folynak a komoly, szintén szükséges előkészületek: díszletek elkészítése, a keringős ruhák és a jelmezek beszerzése, az előadás és a bál helyszínének a lefoglalása, a vacsora megszervezése, a zenekar kiválasztása, meghívása, az ajándékok megvásárlása az előadáshoz hozzájáruló tanárok és támogatók számára, az ezekhez szükséges pénz beszerzése, a szülők háttérbeli munkája, támogatása.

              A előadás rendszerint két alkalommal kerül megrendezésre: a Sándor-bál hetének csütörtöki napjána főpróba, ami kimondottan az iskolánk diákjai számára ad betekintést. Szombaton veszi kezdetét az igazi Sándor-bál, amelyen, az évfolyamon tanulók családjai, rokonai, ismerősei nézik meg az előadást. Mindkettő szigorú keretek között zajlik. A műsor kezdete mindkét esetben az esti órákban kerül sor. A hosszú, tömött sorban érkező vendégeknek a csinosan felöltözött tanulók műsor füzetekkel kedveskednek, akik között a lázasan forgolódó, egyik irányból a másikba rohangáló szerelők, a téboly, a káosz hangulatát keltik a nézőkben. Miután végül minden és mindenki a helyére került, elkezdődik az előadás, ami egy rövid köszöntővel kezdődik nemcsak magyarul, hanem német nyelven is. Utóbbira azért van szükség, mert iskolánk német kéttannyelvi tagozattal is rendelkezik. A felkonferálást követően kezdetét veszi a keringő, ahol a tömeg lélegzet visszafojtva nézi végig, ahogy a párok táncolnak a színpadon. A tánc gyönyörű. A taps, ami nekik szól hatalmas. Szünet nélkül folytatódik tovább az előadás, amit ha röviden és tömören kellene kifejezni, mi is történik valójában ott és akkor a színpadon és annak hátterében. A díszletmozgatók idegesek, rohannak, szaladnak, a függönykezelő izgatott, a súgó ingerült, mérges szinte ordít, ha megakad a szereplő a szövegében, a hangtechnikus feszült, a fénytechnikus nyugtalan, egy szóval mindenki idegbeteg. A darab, ha némi kisebb nagyobb bakikkal is, de befejeződött. A taps ugyanúgy hatalmas, bezengi a kis 340 férőhelyes épületet. És már csak a köszönetnyilvánítás van hátra, ami után minden egyes tagja a művháznak fellélegezhet. A műsor után, kezdőik a bál második része, amin a diákok meghívott vendégeikkel együtt töltik az éjszakát, vacsoráznak, iszogatnak és táncolnak, a vállukról lekerülő nehézségektől a szórakozásba merülnek. Kiélvezik a sikert és ennek örömében fürödve táncolnak, hülyéskednek barátainkkal, családunk tagjaival a zenére, amit a meghívott zenekar játszik. A hangulat nagyszerű, szavakkal le sem írható. Mindenki boldog és önfeledten merül a táncba, vagy ha nem is a táncba egy kellemes beszélgetésbe, ami ugyanúgy örömteli. Az éjféli tombolahúzás pihenő azok számára, akik ez idáig csak táncoltak. Majd az ajándéktárgyakkal eltűnésével párhuzamosan ismét megtelik a táncparkett. A bál, amire pedig egészen szeptember óta áhítozik mindenki elérkezett és sikeresen végződött.

A bál 3 óra körül vége van, amely számunkra lezár egy időszakot.

              Az expedíciónak vége. Elértük a csúcsot pipa, elértük a sikert pipa, túléltük pipa. Jöhet a következő, de nem most, később. Fáradtak vagyunk, de nem számít, mert vége van és nyertünk és sikerült, megvan elértük a célunkat: emlékeznek ránk.

Készítette: Hásás Dóra 12/B

Copyright © 2018 PSG Rights Reserved.