Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Ján 8,36

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Mi is a mi Mount Everestünk?  

 
              Manapság titkos álmaink azok, amelyek vezérelnek minket, segítenek kit
űzött céljaink apró lépésekben való elérésében és mondhatni boldogabbá, élményekben gazdagabbá teszik életünket. Ennek listájának tartalma persze a legáltalánosabbtól kezdve az egészen extrémig terjedhet, mint például a Mount Everest csúcsának elérése, találkozni kedvenc énekesünkkel, megnyerni a kémia versenyt vagy akár szerezni egy ötöst töriből, a jobb átlagért. A lényeg mind mögött ott rejtőzik, vagyis az, hogy valamiképp fennmaradjunk a köztudatban, az általunk választott közösségben, a széles vagy éppen a szűk családi körben. Mindenképp valami maradandót és minden eddiginél pompásabbat, jobbat akarunk létre hozni mi magunk, saját önerőnkből rengeteg energiát és időt belefektetve. Nem számít, mennyire nehéz is e kitűzött cél megvalósítása, mennyi munkát és időt emészt fel és mennyi minden más, olykor fontosabb dolog lemondásával jár. A cél, csakis a hőn áhított cél, az, ami mindig ott áll szemünk, tekintetünk előtt és várja beteljesülését. Valami hasonló érzés az, ami körül vesz minket, PSG-s diákokat a Sándor-bál előkészületeikor. Az iskolánk sok éves hagyományira visszatekintő Sándor-bál nem más, mint egy magasba nyúló, elérhetetlennek tűnő, hatalmas hegy, melynek megtétele minden évben a 12. évfolyam tanulóira és azok osztályfőnökeire hárul. A feladat pedig, a hegycsúcs elérése. Egy maradandó, örök élményt szerezni magunknak és másoknak. Egyszerűnek hangzik, de a valóságban nem az.

A Sándor-bál egy mérföldkő azok számára, akik a PSG-be járnak. E nélkül nem éreznénk magunkat valódi diáknak. Mi, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról, Petőfi Sándorról elnevezett iskolánk valódi tagjai akarunk lenni. A költőről elnevezett bálon akarunk még, így az érettségi előtt egy utolsót, egy igazán szenzációsat felmutatni. A bál előadásának, amely a színdarabból és a keringős táncból áll, a OPSKK (Orlai Petrics Soma kulturális Központ) kerül megrendezésre minden évben.A több hónapig tartó előkészületek, próbák, munkálatok és a munkálatok előzményei megterhelik mindazok életét, akik épp részt vesznek benne, de a végeredmény csodás, valahogy azt lehet mondani az előadás után, akik mindezt véghezvitték a csoda egy apró, icike-picike darabjával ismerkednek meg, tapasztalják meg. Ahhoz, hogy azonban sikeres és magával ragadó legyen a végső eredmény, mindenképp egy jól működő, szerves közösségre van szükség, ami nélkül az egész egy üres lufi lenne, ami levegő híján nem képes a magasba, az egekbe, a végtelenbe szállni.

              A munkálatok már augusztus végén elkezdődnek, amikor is a 12. évfolyam osztályfőnökei összeülnek és megbeszélik, mit, mikor adnak majd elő a diákok. A darab kiválasztása is precíz munkálatokat igényel az osztályfőnökök részéről, mivel a döntés meghozatalát befolyásolja az is, hogy mik voltak az előző évek színdarabjainak témái, mottói, poénjai, vagyis újra előbukkan az eredetiségre való törekvések. A 2015-ös Sándor-bál mottója az ”Egy mindenkiért, mindenki egyért” volt. A korábbi évek felhozatala: Kaviár és lencse, Hotel mentol és még sorolhatnánk a sok-sok emléket.

Az igazi munka azonban szeptembertől kezdődik. A tanév első napján a már jól megszokott (be)csengő után a 12-es osztályok termeiben elhangzik tanáraink figyelmeztető szavai. Készüljünk fel erre az évre, mert nemcsak az érettségihez léptünk egyet közelebb, de hónapok múlva a Sándor-bál is megrendezésre kerül, amely hosszú munkafolyamatokat igényel, azok aktív és passzív szereplőitől. A tanév első olvasmánya az évfolyam számára a színdarab szövege, ami alapján felkészülhetünk, ki mi szeretne lenni, mennyi szöveget akar elvállalni a színdarabban, majd későbbi hetek folyamán az is világossá válik számunkra mikor és hol lesznek a válogatások a táncra, illetve a színdarabra. A Sándor-bál lényegében lehetőséget ad minden 12. évfolyamos tanuló számára, hogy valamilyen formában megmutassa tehetségét. Legyen az tánc, színjátszás, szervezés, hangkeverés, fénytechnika kezelése, festés-rajzolás, szavalás vagy zene.

              Első a casting, ahol ismét az osztályfőnökök, mint zsűri, kiválasztják a keringő és a színdarab szereplőit. Ez általában egy délutánt felöltő kis program, ami azok számára meghatározó, akik táncolni szeretnének, színészi hajlamaikat kiélni. Az első próba, amin, ha túljutnak a „kiválasztottak” rettentő boldogság vehető észre, de ekkor még nem is sejtik mekkora felelősséget vettek a vállukra. Azok akik, nem jutottak át ezen a rostán, bár csüggednek, de tudják, nemcsak keringősként vagy a színdarab szereplőjeként járulhatnak hozzá az előadás sikeréhez.

A későbbiek folyamán mindenki hozzálát a feladatához, vagyis mind szellemileg, mind fizikailag felkészülünk a próbákra, amelyek a tanítások után nem sokkal veszik kezdetüket és gyakran a hideg őszi és téli estékbe fejeződnek be. Az első próbák után az tapasztalható, hogy menni fog, csak idő kérdése, majd ahogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos várva várt naphoz a feszültség is ugyanúgy fokozódik. Előjönnek azok a problémák, amelyek egy általános fellépéssel járnak: mi legyen azokkal, akik nem járnak rendszeresen próbákra, mivel egészítsük, ki vagy mit hagyunk ki. A legkritikusabb időszak az előadást megelőző hét és maga a „nagy” hét. A (tanárok és diákok közötti) feszültség szinte már kézzel fogható, apró kis gondok, részletek okozzák a felháborodást, a vitát.

              Közben nemcsak az előadás a legfontosabb, a háttérben is folynak a komoly, szintén szükséges előkészületek: díszletek elkészítése, a keringős ruhák és a jelmezek beszerzése, az előadás és a bál helyszínének a lefoglalása, a vacsora megszervezése, a zenekar kiválasztása, meghívása, az ajándékok megvásárlása az előadáshoz hozzájáruló tanárok és támogatók számára, az ezekhez szükséges pénz beszerzése, a szülők háttérbeli munkája, támogatása.

              A előadás rendszerint két alkalommal kerül megrendezésre: a Sándor-bál hetének csütörtöki napjána főpróba, ami kimondottan az iskolánk diákjai számára ad betekintést. Szombaton veszi kezdetét az igazi Sándor-bál, amelyen, az évfolyamon tanulók családjai, rokonai, ismerősei nézik meg az előadást. Mindkettő szigorú keretek között zajlik. A műsor kezdete mindkét esetben az esti órákban kerül sor. A hosszú, tömött sorban érkező vendégeknek a csinosan felöltözött tanulók műsor füzetekkel kedveskednek, akik között a lázasan forgolódó, egyik irányból a másikba rohangáló szerelők, a téboly, a káosz hangulatát keltik a nézőkben. Miután végül minden és mindenki a helyére került, elkezdődik az előadás, ami egy rövid köszöntővel kezdődik nemcsak magyarul, hanem német nyelven is. Utóbbira azért van szükség, mert iskolánk német kéttannyelvi tagozattal is rendelkezik. A felkonferálást követően kezdetét veszi a keringő, ahol a tömeg lélegzet visszafojtva nézi végig, ahogy a párok táncolnak a színpadon. A tánc gyönyörű. A taps, ami nekik szól hatalmas. Szünet nélkül folytatódik tovább az előadás, amit ha röviden és tömören kellene kifejezni, mi is történik valójában ott és akkor a színpadon és annak hátterében. A díszletmozgatók idegesek, rohannak, szaladnak, a függönykezelő izgatott, a súgó ingerült, mérges szinte ordít, ha megakad a szereplő a szövegében, a hangtechnikus feszült, a fénytechnikus nyugtalan, egy szóval mindenki idegbeteg. A darab, ha némi kisebb nagyobb bakikkal is, de befejeződött. A taps ugyanúgy hatalmas, bezengi a kis 340 férőhelyes épületet. És már csak a köszönetnyilvánítás van hátra, ami után minden egyes tagja a művháznak fellélegezhet. A műsor után, kezdőik a bál második része, amin a diákok meghívott vendégeikkel együtt töltik az éjszakát, vacsoráznak, iszogatnak és táncolnak, a vállukról lekerülő nehézségektől a szórakozásba merülnek. Kiélvezik a sikert és ennek örömében fürödve táncolnak, hülyéskednek barátainkkal, családunk tagjaival a zenére, amit a meghívott zenekar játszik. A hangulat nagyszerű, szavakkal le sem írható. Mindenki boldog és önfeledten merül a táncba, vagy ha nem is a táncba egy kellemes beszélgetésbe, ami ugyanúgy örömteli. Az éjféli tombolahúzás pihenő azok számára, akik ez idáig csak táncoltak. Majd az ajándéktárgyakkal eltűnésével párhuzamosan ismét megtelik a táncparkett. A bál, amire pedig egészen szeptember óta áhítozik mindenki elérkezett és sikeresen végződött.

A bál 3 óra körül vége van, amely számunkra lezár egy időszakot.

              Az expedíciónak vége. Elértük a csúcsot pipa, elértük a sikert pipa, túléltük pipa. Jöhet a következő, de nem most, később. Fáradtak vagyunk, de nem számít, mert vége van és nyertünk és sikerült, megvan elértük a célunkat: emlékeznek ránk.

Készítette: Hásás Dóra 12/B

Copyright © 2018 PSG Rights Reserved.