Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Már csak egy hét az első félévből!

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Számológép nélkül megy az 1234*5678? Nem esel azonnal kétségbe, ha a tanár kiejti a reciprok, a paralelogramma vagy a hatvány szavakat? Vagy éppen nálad jobban senki sem érdeklődik a természet iránt? Esetleg egészen kis korod óta fogsz és vizsgálsz meg közelről minden tücsköt és bogarat?

Ha a fenti kérdések közül akár csak egy is igaz Rád, akkor ebben az osztályban a helyed!

A Mezőberényi Evangélikus Gimnázium idén is meghirdeti 6 évfolyamos gimnáziumi képzését!

Kinek jó?

Elsősorban azokat a gyerekeket várjuk ebbe az osztályba, akik valamelyik tárgy (matematika vagy biológia) iránt kiemelt érdeklődést mutatnak, illetve már körvonalazódik előttük leendő hivatásuk, és az ezen tárgyak valamelyikére épül pl. műszaki tudományok, közgazdaságtan, egészségügy, természettudományok.

Miért a hatosztályos?

Azoknak a gyerekeknek is várjuk a jelentkezését, akik úgy érzik, hogy a gimnáziumi keretek közt biztosabb tudásra tesznek szert, mint az általános iskola osztályaiban.

hatoszt

Gyere el szüleiddel és nézz meg minket!

Iskolabejárással egybekötött tájékoztató:

2019. január 19. 11 óra

Tagozatkód:0060

Copyright © 2019 PSG Rights Reserved.