Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5 foto6 foto7 foto8
Sikeres tanévet kívánunk mindenkinek!

PSG

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Egy mindenkiért, mindenki egyért


Ezt az interjút a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egyik olyan tanulójával készítettem, akinek nagyon sokat jelentenek a sportok, a testmozgás és a csapatban való részvétel. Az interjú készítése alatt is csillogó szemmel mesélt élményeiről, tapasztalatairól, azokról a pillanatokról, amelyek mindig színt vittek hétköznapjaiba. Lelkesedése törhetetlennek látszott, igazán kitartó és elhivatott. Íme az ő beszámolója:


Bemutatkoznál nekünk?SZZS 1

Szikora Zsóka vagyok, idén májusban leszek 16 éves. Családommal Mezőberényben lakom. Van egy 19 éves bátyám, aki szintén a berényi gimnázium tanulója, valamint a nővérem is ide járt. Ő most egyetemista és 24 éves.

Iskolánkról, mint tehetségpontról mit gondolsz? Milyen osztályba jársz?

Az idei tanév eleje óta járok a gimnáziumba, ahol eddig minden lehetőséget megkaptam a tehetségem kibontakoztatásához. Úgy gondolom, hogy más tehetséges diákokat is támogatnak a lehetőségekhez mérten az iskolánkban. Én a 9. B osztályba járok, amely egy német kéttannyelvű osztály.

Mi a kedvenc hobbid?

A kedvenc hobbim a sportolás. Már alsós koromban is a mozgás jelentette számomra a kikapcsolódást, de akkor még csak a futást űztem rendszeresen. Sok futóversenyt megnyertem, kiskoromban mindig atléta szerettem volna lenni, de amikor másodikos lettem nagyon megtetszett a kosárlabda, így ez a célom megváltozott.


Mennyi időt kell rászánnod a tehetséged fejlesztésére? Milyen szinten teljesíted azt?
Az idei évben, kadett (1997-1998-ben születtek) korosztályában indultunk a Mezőberényi KK csapatával, valamint a gimnáziumi csapattal V. és VI. korosztályban az országos diákolimpiai versenyen. Sok nemzetközi és hazai tornán részt vettünk már és reméljük, hogy még sokra el fogunk jutni.

Mióta csinálod azt, amiben tehetséges vagy?

8 éves koromban, 2006-ban kezdtem el a labdapattogtatást. Akkori testnevelőm, Iványiné Dombi Julianna indított csapatott a mi korosztályunkban. Nagyon nagy volt az érdeklődés, ezért az első edzésen nem is jutott mindenkinek labda. Sajnos évről évre sokan lemorzsolódtak a csapatból, de így is maradt egy olyan kis társaság, akikkel több mint 8 éve kosárlabdázok együtt.

SZZS 2Milyen versenyeken voltál, mi a legmagasabb eredményed?

Minden évben indultunk a saját korosztályunkban az országos szintű egyesületi bajnokságon. Itt általában különböző eredményekkel végeztünk. Hol jobb, hol rosszabb helyezést értünk el, de ennek ellenére mindig újra és újra próbálkoztunk. Sokszor elindultunk az egyel idősebbek korosztályában is, hiszen a nagyobbaktól lehet a legtöbbet tanulni. Meg is lett ennek az eredménye: a diákolimpián szépen szerepeltünk, mi lettünk az elsők az országban. Ugyanezen a versenyen volt, hogy harmadik vagy negyedik helyezést értünk el. Ez igazán szép teljesítmény volt, hiszen olyan nagy városokat taszítottunk a hátunk mögé, mint Pécs, Szeged, Miskolc és Kecskemét, pedig tőlük a korosztályon belüli legjobb 12 játékost hozták el a megmérettetésre.

Legnagyobb élményed ezzel kapcsolatban?

Már maga az egy élmény, amikor a pályán vagy és a saját városodért, iskoládért küzdesz, és próbálsz megtenni mindent, hogy győzelemhez juttasd a csapatodat. Amikor a szurkolók, szülők, csapattársaid neked tapsolnak egy bedobott kosár után, vagy éppen jól védtél ki egy helyzetet… elmondhatatlan érzés. Akkor jön rá az ember, hogy megéri az a sok izzasztó edzés és kemény munka. Viszont van, hogy ez kevés, mert egy erősebb, jobb csapat legyőz minket, de az is megeshet, hogy az adott csapat nem is jobb, csak mi nem tudunk maximálisan teljesíteni. Volt olyan is, hogy a meccs lefújása után ölelkezve sírtunk az öltözőben, mert tudtuk, hogy képesek lettünk volna arra, hogy a játszmát mi nyerjük. Ezek a mérkőzések ösztönöztek minket arra, hogy ennél is jobban küzdjünk. Természetesen volt olyan mérkőzés is, ahol egy utolsó másodperces kosárral győztünk és ilyenkor örömünkben folyt a könnyünk. Ezek olyan élmények, amiket soha nem felejt el az ember.

Milyen körülmények szükségesek ehhez a sporthoz, valamint vannak-e nehézségek?

Van amikor egy fárasztó hét után senkinek sincs kedve a péntek délutánt azzal tölteni, hogy a tornateremben izzadjon ahelyett, hogy otthon nézhetné a tévét. Volt olyan is, amikor 12 évesen számomra súlyos döntést kellett hoznom: hétvégén a születésnapi buliba megyek vagy a csapattal egy vidéki mérkőzésre. Általában a sport győzött, és próbáltuk úgy alakítani a dolgokat, hogy ne ütközzön semmi a meccsel.


Kik segítenek neked a pályád előrehaladásában?

Nagyon sokat köszönhetünk edzőinknek (Iványiné Dombi Julianna és Iványi László), akik megszerettették velünk ezt a sportot. Szüleink, mindig támogattak minket, meccseinkre mai napig szeretettel és jó kedvvel járnak szurkolni. Iskolánknak is sokat köszönhetünk, hisz biztosít termeket az edzéshez, szép mezt, amiben büszkén lépünk pályára, és ha utazásról van szó, azt is megoldják.

Milyen a tanulmányi eredményed? Mennyire van időd a hobbid mellett a családra, barátokra, iskolára, stb.?SZZS 3

Általános iskolában végig kitűnő voltam, most a félévet egy 4-essel zártam, a többi 5-ös lett. Van, hogy három órakor hazaérek az iskolából, ebédelek, és indulhatok is edzésre, majd hat óra körül kezdek tanulni a következő napra. Ha hétvégén meccsünk van, akkor próbálok előre tanulni, de van, hogy a buszban a szavakat kérdezgetjük egymástól. 

Mennyire szereted azt, amit csinálsz?

A sport és a csapat iránt is hatalmas szeretetet érzek. Van két csapattársunk, akikkel nem egy gimnázium mellett döntöttünk, így sokszor az öltözőben élménybeszámolókat tartunk, hogy kivel mi történt aznap. Az edzések jó kedvűen, viccesen telnek, és olyan, mintha egy nagy család lennénk, hisz itt is vannak veszekedések, van, hogy nem tetszik, amit a másik csinál. De mindig megbeszéljük a dolgokat és támogatjuk mindenben egymást. A sérülések viszont sajnos elég nagy problémákat jelentenek, de mi ilyenkor is el szoktunk járni, mert ha játszani nem is tudunk, de legalább együtt lehetünk a csapattársainkkal.

Merre szeretnél továbbtanulni, milyen irányban képzed magad?

Én úgy gondolom, hogy nem a kosárlabdával fogok elhelyezkedni. Nagyon szeretem, de nem tudnék belőle megélni. Ez egy hobbi, amit addig szeretnék csinálni, amíg csak mozogni bírok. Érdekel az emberi szervezet. El tudnám képzelni magam orvos-vagy gyógyszerészként, de szerencsére nekem még van 4 évem erről gondolkozni.



            A Zsókával készített interjú igazán ösztönzően hatott rám, és szerintem az olvasókban is hasonló érzéseket keltenek a fenti sorok. Ezek a lányok rendkívül kitartóak, soha nem adják fel, nem tántoríthatja el őket semmilyen baleset, hiszen nekik az a fontos, hogy örökre megmaradjanak egymásnak és a sportnak. További szép sikereket kívánok a csapatnak!
Köszönöm Zsóka!

Készítette: Oros Petra

*A cikket IDE kattintva pdf formátumban letöltheti.

Copyright © 2017 PSG Rights Reserved.